1. F E J E Z E T

Sziasztok drága leendő olvasóim. Remélem elnyeri, majd tetszéseteket a történet.

Jó olvasást.

xx.

Kedves naplóm! Nem, nem ez így nem jó. Ez olyan gyerekes.

Drága, Naplóm! Nem, ez csak egyre rosszabb. Maradjunk annyiban, hogy ’kedves füzetecske’. Igen ez a találó. Hiszen ki nevezne egy rózsaszín, vonalas, spirál füzetet naplónak?

De akkor engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Varga Fruzsina vagyok, Győrben lakunk.

Talán egy kis személy leírás sem ártana… Félhosszú, egyenes, barna hajam van, csontos arcom, barna szemem. Betegesen sovány alakkal. Vagyis azt mondják, de szerintem átlagos. Minden velem egykorúnak ilyen, vagy vékonyabb alakja van.

 Na, de térjünk át arra ami tényleg fontos. Hogy miért is kezdtem naplót írni? Ez egyszerű. Szerintem életem története megérdemel annyit, hogy leírják egy… füzetbe. Most azt gondolhatjátok, hogy túlzok. Nos, nem. Figyeljetek csak…

Kezdjük az elején. 2012. Júniusában történt, hogy a barátaim, Roland, Dani és Száva felhívtak, hogy kísérjem el Őket egy lóversenyre.

Tetszett az ötlet, hiszen imádtam a lovakat. Már hat éves korom óta lovagolok.

Egy fekete rövid ujjút vettem föl, rajta rózsaszín felirattal: Can U feel my heart?

( Imádtam ezt a számot. ) Egy fekete lovaglónadrággal viseltem, a szokásos fekete bőrcsizmámmal.

A verseny a helyi lovardában volt megrendezve. Középen a füves pálya, körülötte tribünök, mellettük pedig egy nagy, szabad placc, ahol édesség, játék, fegyver árusok és különböző standok voltak. A sarokban voltak a sörpadok ahol a főzőversenyre nevezők helyet foglalhatnak.

-         Fruzsiruzsi! – üdvözölt egyik legjobb barátom, Roli. Szokása volt, hogy így szólítson, evvel megalázva mindenki előtt.

Apropó Roli. Magas, fehér bőr, gyönyörűen ragyogó barna haj, élénkzöld szemekkel. Aznap zöld – fekete flanel inget viselt, fekete farmerral.

-         Rolitroli. – üdvözöltem.

Nos, igen neki is van gúnyneve, nem csak nekem. Persze evvel csak ugratjuk egymást. A fiú megragadta a csuklóm és a padok felé húzott, közben be sem állt a szája.

-         Ja amúgy beneveztünk a versenyre. – közölte lazán.

-         Várj, mi? – húztam föl a szemöldököm.

Mindig szokásuk volt, hogy elintézik a dolgaim, de ez már egy kicsit sok volt.

Azt még elnéztem mikor kitakarították a szobám, mert miközben pankrátor fogásokat gyakoroltak levertek egy növényt. ( nem csak a növény földjét takarították föl, hanem az egész szobát kisöpörték )

-         Örülsz nem? – kérdezte, majd megálltunk egy asztalnál, a fák árnyékában. Ott voltak a többiek is.

Mármint Száva és Dani. Száva szokásához híven ujjas csipke ruhát viselt, amit rózsaszín fodrok tarkítottak. A ruha előnyösen kiemelte dekoltázsát. Hullámos, haját fonatban, oldalra kötötte. Mint mindig, most is gyönyörű volt.

Dani pedig, egy fekete Nirvana pólót viselt, piros – kockás flanellel és fekete farmerral. Mondhatni összeöltözött Rolival, bár nem hinném, hogy összebeszéltek volna.

 Odaléptem Danihoz és belecsíptem fehér arcába, mint egy nagymama, amit a fiú idióta röhögéssel és egy „ezt most hagyod abba”-val díjazott.

-         Szia. – köszönt Száva.

-         Csá, Réti. – nos igen, a „csapatunkban” mindenkinek van egy beceneve. Száva imádja a rétest így Rétinek kereszteltük.

-         Nem sokára kezdődik a verseny szerezz lovat. – utasított.

Néha a hideg is kiráz Rétitől. Mikor komoly próbál lenni a hangja elváltozik, mély és reszelős lesz, ellenben mikor normális ( bár nem tudom, hogy őt lehet e annak nevezni, haha ) hangja vékony, mint egy óvodásé. Ez tükrözi leginkább a személyiségét.

-         Tényleg menj! – lökte meg a vállam Roli.

-         De kérek egy szerencse puszit. – mutattam az arcomra és odatoltam hozzá a fejem,

elég magad így még lábujjhegyre is kellett állnom. A fiú közel hajolt és elfordította a fejem, így a „szerencse puszi” a számat érte. Kivirulva szökdécseltem el az istálló felé.

Szecsi, a lovam boxa viszont már üresen állt. Kétségbe esetten néztem körbe. Mégis ki vihette volna el? Mindig én versenyeztem rajta.

-         Hé’ – szóltam oda a mellettem álló fiúnak, arca hosszúkás volt, bőre nap barnította,  

haja szőkés barna.

-         Ha a lovat keresed Fefe már elvitte. Mára lovat cseréltetek. – tálalta a hideg tényeket.

-         Ki az a Fefe?

-         Az új srác. – felelte egyszerűen, én pedig még mindig nem tudtam kiről van szó.

De kockázat – jutalom alapon felnyergeltem az egyetlen lovat aki az istállóban maradt, Thundert. ( nevének jelentése; mennydörgés ami igazán találó rá ).

 Kivezettem a paripát egyenesen a rajthoz ( galopp versenyt rendeztek, mint minden évben ). A gyomrom forgolódott az izgalom és a félelem kettős érzésétől, a fülemben hallottam, ahogy a szívem egyre gyorsabban kalapál.

A barátaim a pálya széléről integettek és mosolyogtak rám. Bár Rolin láttam, hogy észrevette a ’ló cserét’ és kérdően Szecsi felé biccentett, akin egy sovány barna hajú, alacsony fiú ült. Meg is értem, hogy neki adták a legszelídebb lovat, nagyon fiatalnak tűnt, olyan 12 – 13 körüli lehetett.

Gyorsan felpattantam a lovamra, a start pisztoly pedig eldördült. A lovak hatalmas tempóban rohanni kezdtek, a tömeg kurjongatott,  a tűzrakó helyek füstjétől pedig bűzlött a levegő.

Már – már egyre közelebb volt a pálya vége, mikor hirtelen a tömegből valaki egy műanyag üveget dobott (?) a lovak elé, mire Thunder két lábra ágaskodva megpördült a tengelye körül, ennek hatására pedig leröpültem róla.

Miközben próbáltam a pálya szélére kúszni, a mögöttem lévő lovak és lovasaik átgázoltak rajtam, majd hirtelen egy pata csapódott a fejemhez, a fülem sípolni kezdett, a látásom egyre pedig homályosulni, míg nem végül minden elsötétült. A madarak elhallgattak, a füst szaga megszűnt, a nap eltűnt. Elájultam.